Mit mondtak a fiatalok a vízről?

Leszbosz partján egy foglalkozásvezető egy vödör vizet adott egy fiatalokból álló csoportnak, és arra kérte őket, hogy osszák meg egymás között. Ami ezután következett, nem a hidrológiáról szólt. Sokkal inkább arról, hogy ki hozza meg a döntéseket, kik maradnak ki ezekből a folyamatokból, és mi történik akkor, amikor az érintettek nincsenek jelen a döntések meghozatalakor.

Ez a gyakorlat jól összefoglalja a FLOWGEN kutatás egyik legfontosabb tanulságát. A négy részt vevő ország fiataljai nem technikai kérdésként tekintettek a vízre, hanem az igazságosság kérdéseként. Nagy pontossággal fogalmazták meg azt is, miért nem számítanak már arra, hogy valóban kikérik a véleményüket ezekben a kérdésekben.

Mit tettünk?

2025 őszétől december elejéig a FLOWGEN négy partnerszervezete országos fókuszcsoportos beszélgetéseket szervezett: a Kersnikova Institute Szlovéniában, a LATRA Görögországban, a Youth Bridges Budapest Magyarországon, valamint az Esplai Social Spanyolországban.

A résztvevők között fiatalok, ifjúsági szakemberek, egyetemi hallgatók, környezetvédelmi szakértők, civil szervezetek önkéntesei, a turizmusban, halászatban és part menti szolgáltatásokban dolgozó szakemberek, valamint migrációs központokban kísérő nélküli kiskorúakkal foglalkozó munkatársak is jelen voltak.

A találkozók előzetes háttérkutatásra épültek, és négy fő témakört jártak körül:

• vízügyi igazságosság és irányítás;

• a fiatalok részvétele és vezető szerepe;

• a Kék Gazdaság és a vállalkozásfejlesztés;

• készségek, oktatás és a tanulás elismerése.

A foglalkozások részvételi módszereket alkalmaztak: történetmesélést, közösségi térképezést, vizuális facilitációt, a vödör vízzel végzett gyakorlatot, valamint kerekasztal-beszélgetéseket.

1. megállapítás: A Kék Gazdaság láthatatlan marad, amíg nem kapcsolódik a helyi valósághoz

A Kék Gazdaság fogalma minden országban kevéssé volt ismert. Ez nem a résztvevők hiányosságát mutatta, hanem azt, hogy maga a fogalom nehezen jut el az emberekhez.

Amikor arról kérdeztük a fiatalokat, mit jelent számukra a Kék Gazdaság, abból indultak ki, amit a saját környezetükben látnak. Görögországban a halászatot, a turizmust, a hajózást és a tengeri szolgáltatásokat említették. Szlovéniában a környezeti vállalkozásokat. Spanyolországban a biotechnológiát, a partvédelmi mérnöki megoldásokat és a tengeri biodiverzitást.

A beszélgetés azonban megváltozott, amikor helyi példák kerültek elő: fenntartható hajós kirándulások, tengerparti szemétszedési akciók, a turizmus vízkészletekre gyakorolt hatása vagy egy közeli körforgásos gazdasági kezdeményezés.

Ekkor a résztvevők már könnyedén azonosították a lehetőségeket: ökoturizmus, környezetvédelmi monitoring, biodiverzitás-védelem, valamint olyan közösségi vállalkozások, amelyek méltó megélhetést biztosítanak.

A tanulság egyértelmű: a Kék Gazdaság oktatásában az elméleti fogalmak önmagukban nem elegendők. A helyi példák teszik érthetővé a koncepciót.

2. megállapítás: A részvétel létezik, de a fiatalok már nem hisznek benne

Mind a négy országban ugyanaz a probléma jelent meg: a döntéshozatalban való részvétel.

A fiatalok olyan részvételi mechanizmusokról számoltak be, amelyek papíron léteznek, de a gyakorlatban alig eredményeznek valódi változást. A spanyol résztvevők jelképesnek nevezték ezeket. A görög fiatalok átláthatatlan folyamatokról, a városi és vidéki térségek közötti egyenlőtlenségekről és az információ hiányáról beszéltek.

A magyar résztvevők a gyakorlati állampolgári nevelés hiányát emelték ki. A szlovén fiatalok strukturált részvételi lehetőségeket kértek az iskolákon, civil szervezeteken és ifjúsági központokon keresztül, mert az informális csatornák ritkán vezetnek eredményre.

Spanyolországban egy másik fontos hiányosság is felszínre került: sokan úgy érezték, soha senki nem tanította meg nekik, hogyan működik valójában a társadalmi részvétel – hogyan lehet petíciót szervezni, tüntetést kezdeményezni, vagy mi történik ezek után.

A részvételi szándék ugyanakkor minden országban erős volt. A fiatalok azt mondták, hogy szívesen bekapcsolódnának, ha a lehetőségek könnyen elérhetők, helyi szinten relevánsak, gyakorlati jellegűek és kézzelfogható eredményekhez vezetnek.

Amiben elvesztették a bizalmukat, az nem maga a részvétel, hanem annak látszata.

3. megállapítás: A tanulás valós, az elismerés hiányzik

A résztvevők arról számoltak be, hogy a kék és zöld átálláshoz szükséges készségeket – környezeti tudatosságot, digitális kompetenciákat, kommunikációt, projektmenedzsmentet, csapatmunkát és kritikus gondolkodást – elsősorban a formális oktatáson kívül szerzik meg.

Önkéntes munkából, aktivizmusból és közösségi tevékenységekből tanulnak.

A szlovén és görög résztvevők külön kiemelték, hogy a legtöbbet a tapasztalati tanulás során sajátították el.

Ennek ellenére ezeknek a kompetenciáknak szinte semmilyen hivatalos elismerése nincs.

A spanyol résztvevők csak akkor tartották értékesnek a tanúsítványokat, ha azok javították az elhelyezkedési lehetőségeket. A mikrotanúsítványokat ígéretesnek látták, de még kevéssé ismertnek és elfogadottnak.

Magyarországon a kritikus gondolkodást, az empátiát és a kitartást nevezték meg alapvető készségekként – éppen azokat a kompetenciákat, amelyeket a hagyományos bizonyítványok ritkán tükröznek.

Mind a négy ország résztvevői támogatták olyan rugalmas tanúsítási rendszerek kialakítását, amelyek a tanulás különböző útjait ismerik el, és szorosabban kapcsolódnak a munkaerőpiachoz.

A klímaalkalmazkodással kapcsolatos oktatás hiányát minden országban hangsúlyozták.

4. megállapítás: Négy ország, ugyanaz a kérdés, négy különböző nézőpont

A hasonlóságok figyelemre méltóak voltak, de a különbségek is sokat elárultak.

• Szlovéniában a vízről elsősorban az irányítás és a hosszú távú klímatervezés szemszögéből gondolkodtak, hangsúlyozva az ivóvíz alkotmányos védelmét és az árvizek megelőzésének fontosságát.

• Görögországban szoros kapcsolatot láttak a Kék Gazdaság és a megélhetés között, miközben részletesen beszéltek a klímaváltozás következményeiről: árvizekről, aszályokról, szennyezésről és a part menti területek pusztulásáról.

• Spanyolországban az ivóvíz ára és minősége közötti területi egyenlőtlenségek, valamint a tömegturizmus és az urbanizáció vízellátó rendszerekre nehezedő terhei kerültek előtérbe.

• Magyarországon a víz elsősorban emberi jogi és etikai kérdésként jelent meg. A résztvevők kifogásolták, hogy a sérülékeny csoportoknak fizetniük kell egy alapvető szükségletért, és nagyobb felelősséget vártak el az ipartól, különösen a feldolgozóipartól, valamint a digitális és mesterséges intelligenciával foglalkozó ágazatoktól.

A magyar fókuszcsoport egyik megállapítása különösen figyelemre méltó volt. A résztvevők minden külön ösztönzés nélkül felhozták a mesterséges intelligencia témáját – nem környezeti hatásai miatt, hanem azért, mert szerintük alapvetően megváltoztatja azt, ahogyan a fiatalok tanulnak, feldolgozzák az információkat és értelmezik a világot. Egy vízről szóló beszélgetésben ez egyáltalán nem volt mellékszál.

Mit változtatott meg ez a kutatás?

Az a kutatás, amely nem vezet változáshoz, csupán költséges módja annak, hogy megerősítsük azt, amit már korábban is tudtunk.

A FLOWGEN eredményei azonban valódi változásokat indítottak el.

A FLOWGEN Módszertani Útmutatója közvetlenül ezekre a megállapításokra épül.

Mivel a fiatalok elsősorban az iskolarendszeren kívül tanulnak, és ez a tanulás ritkán kap hivatalos elismerést, a projekt olyan mikrotanúsítvány-rendszert dolgozott ki, amely elismeri a gyakorlati tudást, az átvihető kompetenciákat és a korábban megszerzett tapasztalatokat. A rendszer nem kizárólag írásbeli értékelést fogad el, hanem vizuális, szóbeli, együttműködésen alapuló és cselekvésközpontú bizonyítékokat is.

Mivel a fiatalok elveszítik bizalmukat a pusztán jelképes részvételben, a FLOWGEN valódi döntési és cselekvési lehetőséget biztosít számukra saját közösségeikben.

És mivel a Kék Gazdaság csak helyi példákon keresztül válik igazán érthetővé, a projekt teljes képzési anyaga ezekre a valós tapasztalatokra épül.